Dr. Bogár László, közgazdász professzor

Vendégünk volt: Dr. Bogár László, közgazdász professzor

Az előadás időpontja: 2012. november 28. szerda 18 óra
Helyszíne: a Farkasréti Általános Iskola Bp. XI., Érdi út 2.

?A magyar társadalom történelmének egyik legmélyebb és legsúlyosabb válságát éli át. Az előttünk álló évtized kihívásának veszélyei ?kockázatai és mellékhatásai? csak a XX. század legkritikusabb szakaszaihoz mérhetők. A nemzet, mint közösség ?spirituális teste?, vagyis lelki, erkölcsi és szellemi talapzata, romokban hever, ?fizikai teste?, vagyis népesedése és egészsége lepusztulási lejtőn halad gyorsulva lefelé, ?anyagi teste?, vagyis gazdasága, a globális hatalomgazdaság kifosztó-szivattyúinak csapdájában vergődik. Ebből a végzetes helyzetből csak egy olyan átfogó és összehangolt, igen széleskörű hosszú távú együttműködésre épülő nemzetstratégiai jelenthet kiutat, amelynek felépítése lassan talán elkezdődik. Minden felelősen gondolkodó magyar, bárhol is él, ?alkotó-társ? ebben a folyamatban, mert mindnyájunk tudására és bátorságára szükség lesz a kiút megtalálásához. Mert, mint Szabó Dezső fogalmazott: ?Minden Magyar Felelős Minden Magyarért? ? Dr. Bogár László: Válság és Nemzetstratégia

További kapcsolódó tartalmak:

 


Bunyevácz Zsuzsa, író

Vendégünk volt: Bunyevácz Zsuzsa, író

Az előadás időpontja: 2012. október 31. szerda 18 óra
Helyszíne: a Farkasréti Általános Iskola Bp. XI., Érdi út 2.

?Egy Vas-megyei kisvárosból, Vasvárról származom, 1955-ben születtem, édesanyám tanítónő, édesapám gyógyszerész volt, ahogy a felmenőim között anyai és apai ágon többen is. Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy a gimnázium elvégzése után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára jelentkeztem, ahol 1978-ban végeztem, majd ugyanitt dolgoztam, míg 1982-ben megszereztem a doktori fokozatot, ezután pedig 1993-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola biológia tanszékének adjunktusa voltam.
Természettudományos beállítottságom mellett mindig is azok érdekeltek a világból, amelyek ily módon aligha közelíthetők meg. Sok olyan hatás ért, ami miatt át kellett értékelnem mindazt, amit korábban tanultam, így hosszú évek ? miközben voltam takarítónő és mezőgazdasági munkás is ?munkájának eredményeként úgy éreztem, pályakorrekcióra van szükségem. Ez sikerült is, 1996-tól újságíróként, szerkesztőként dolgoztam, majd 2005-től ?főállású? íróként próbálom tenni a dolgomat??

További kapcsolódó tartalmak:


St.Martin, eMeRTon?díjas előadóművész, zeneszerző

Szeptemberben vendégünk volt: St.Martin, eMeRTon?díjas előadóművész, zeneszerző

Az előadás időpontja: 2012. szeptember 26. szerda 18 óra
Helyszíne: a Farkasréti Általános Iskola Bp. XI., Érdi út 2.

St. Martin a magyar instrumentális zene első számú előadója. EMeRTon, Regionális Prima Primissima és Aphelandra díjat kapott. Szaxofonjával olyan közvetlen hangot ér el lemezien, amely egyedivé és összetéveszthetetlenné teszi a magyar zenekedvelők körében. 

Pályája kezdetén egy nemzetközi elismerés tette nevét ismerté. A Sax for Lovers című lemez hosszú ideig vezette a világ eladási toplistáját, amelyen St. Martin a világ hat legjobb szaxofonosa mellett játszhatott. (Eric Marienthal, Warren Hill, Tom Scott, Kenny G, Candy Dulfer). Zenéjére filmesek, színházi rendezők és televíziós szerkesztők is felfigyeltek, hiszen hét zenés színdarab zeneszerzője és zenei rendezője (Budapesti Madách Színház, Egri Gárdonyi Géza Színház, Békéscsabai Jókai Színház). Több reklámfilm szignáljának szerzője volt, a ?Hiányzol? című balladája, pedig mind a mai napig kísérőzenéje a Magyar Televízió Csellengők című műsorának.

Koncertjeinek különleges helyszíneket választ ? például az Aggteleki Cseppkőbarlang vagy az Esztergomi vár. Lemezeire mindig a megfelelő arányérzékkel választ a világ különböző tájainak, már-már klasszikussá vált dalaiból, amelyek magas fokú játékstílusának köszönhetően, rá jellemző egyéni stílusban szólalnak meg.

Kapcsolódó tartalmak:

 
 


Tanévzáró rendezvényünk: SASFA Napot a Sas-hegyen

Időpont: 2012. június 8.
Helyszín: Sas-hegy Természetvédelmi Területen (XI. Budapest, Tájék utca 26.)

A rendezvény részletes programja:

15 óra    Séta a tanösvényeken

16 óra    Állatbemutató előadás

17 óra    Dr. Kézdy Pál előadása a Sas-hegyről

18 óra    sasfa avatás (Simó József és Sass Szilárd)

18.30     Friedrich Klára a sasfákról és ?A megalit műveltség nyomairól a Tászok-tetőn?

20 óra   Kubinyi Tamás: ?Az útvesztés?


Dr. Papp Lajos: Üzenet Csíksomlyóról

Vendégünk volt: Dr. Papp Lajos szívsebész professzor

Az est időpontja: 2012. május 30. szerda 18 óra
Előadásának címe: Üzenet Csíksomlyóról

Kapcsolódó tartalmak:

 

 
 

További tartalmak:

??Visszalévő életemben gyógyító emberként csak szolgálni kívánom Nemzetem minden polgárát.
Soha, senkitől nem fogok elhatárolódni, a lelkiismeret és a Krisztusi szeretet törvényeinek akarok megfelelni.
Kérek minden Magyar Nemzethez tartozót, hogy hozzunk áldozatot Nemzetünkért!
Ne fogadjuk el a hazugságot! Ne öljük meg magzatainkat! Mondjunk nemet a Gonosznak!??